A könyvről
„Hiszen tudja azt jól mindenki: vannak olyan történetek, hogy sem elfeledni, de elhinni és felemlegetni se lehet; úgy hevernek szerteszét, mint a vízbe dobott kövek; íme, most még csak egy bizonytalan vonalú árnyék, talán nincsen is, el-eltűnik a sodrásban, eltakarják a habok, aztán már hirtelen egy örvény támad belõle, hogy váratlanul és alattomosan lerántsa magához mindazt, ami az elõbb a felszínhez tartozott. Mert azt is tudni kell ám, hogy nem csupán magukban állnak ezek a titkos történetek: olyannyira összetartoznak, hogy egyik húzza maga után a másikat, és miként a baj rendre a még nagyobb bajhoz vezet, hát ezek a vészt jósoló jelek is mindig erõsebbnek bizonyulnak, mint a biztató ígéretek, mindegy talán, hogy van-e, aki felemlegeti õket, hiszen ha nekik úgy tetszik, előbújnak önnön akaratukból is minduntalan.”
Részlet a könyvből
Szombat estére aztán már jó néhányan arról beszéltek, hogy igaz, eleinte nincsen más a kagylókban, csak zúgás és hullámzás, de ha valaki figyelmesen hallgatózik, mintha mindenféle nevetések és kiáltozások is lennének a háttérben. És hogy nincsen kétség, valami nagy disznóság történhetett, ha még most sem tudták a telefonokat megjavítani. Ki tudja, könnyen lehet szándékos is az egész.
Még hogy amit a televízió és a rádió mondott be, hogy a hiba elhárításán már dolgoznak az illetékesek! Ugyan, ki hiszi el azt! Csak várni kell, aztán elképesztő dolgok fognak itt kiderülni. És hogy nagyon gyanús, mert azok a kiáltozások mintha gyerekhangok volnának, persze érteni nem lehet, mert valami össze-vissza nyelven, de hogy beszélnek, és gyerekek, az egészen biztos.
Így múlt el a szombat. Másnapra, vasárnapra a zúgás már szinte teljesen eltűnt, viszont sokkal erősebb lett a gyerekzsivaj és a nevetés.
Az időt nehéz nehéz pontosan megmondani, talán valamikor vasárnap délelőtt történhetett, de egyszercsak abbamaradtak a hablatyolások és gügyögések, és azok a gyerekhangok hirtelenjében értelmes mondatokat kezdtek el mondani. Illetve csupán két mondatot. Hol azt, hogy „a hívott számon előfizető nem létezik”, hol pedig azt, hogy „a hívó fél ismeretlen”. És közben a háttérben azért folytonosan lehetett hallani a kuncogásokat és nevetéseket.
A legkülönösebbnek viszont talán az tűnik ebben az, egész ügyben, hogy a változásokat ugyan szerte az egész városban nagyon sokan észlelték, ám erről a legutolsó fejleményről már igencsak eltérően nyilatkoztak. Azaz volt, aki a gyerekhangok első mondatát hallotta csupán, volt, aki pedig csak a másodikat, sőt, olyan is akadt, aki szerint akkor sem volt az más, mint össze-vissza beszéd. De, bármilyen furcsa is, egyetlen egy miskolci sem állította azt, hogy ő mind a két mondatot hallotta volna.
A könyvről írták
Kőrösi Zoltán prózakötete, a szerzői meghatározás szerint útiregénye, a hétköznapok pontos, aprólékos, tárgyilagos rajzolataiba lopja be csecsemőit és kisgyermekeit; hétköznapok és csodák, valóság és fikció, tapasztalat és emlékezet határai, rejtett kapcsolódásai között kalauzolja olvasóját. Látszólag utazunk, terelget-terelget bennünket a szerző, ha nem is az idill, de valami más felé, szabad közlekedést biztosítva számunkra a csodálatos elemek és a valóság között. – Wernitzer Julianna, Jelenkor
A könyv valódi tétje, persze, nem a történetek elbeszélésének lehetősége, legyenek bármily csodálatosak is, hanem, mint minden írásnak, az, hogy aki ír, képes-e magát kimondani. A szerző az én olvasatomban győzött. Kőrösi Zoltán éppen a hallgatásával tudott megszólítani. Furcsa, de ha jól értem, amit mond, arra talán éppen az (egy másik) írás a gyógyszer. – Németh Gábor, Élet és Irodalom
A csecsemők megjelenését, eltűnését, illanó jelenlétét titok veszi körül, ők maguk a titok, ám minden titokzatosság nélkül itt vannak és eltávoznak. Hallgatagok, nem közölnek kinyilatkoztatásokat, nem mondják meg, mik ők, nem tanítanak, de még csak nem is kérdeznek. […] De ez talán nem fenyegetés, hanem olyan ígéret, amire semmiképpen sem szabad számítanunk, hiszen nem adott. Ellenkezőleg. Kőrösi Zoltán szép könyvében ugyanis minden ellenkezőleg van, ám hihetetlenül rendezetten, egyenletesen, tehát nyugtalanítóan. – Balassa Péter, Élet és Irodalom
Végletesen lecsupaszított nyelv, az élőbeszéd közvetlensége, egyszerűsége, elbeszélői derű és mesélő kedély, a történetmondás naiv bája és játékossága, valamint a kultúrhistóriai és irodalmi hagyományba ágyazott forma, az útiregény stilizált monotóniája, létfilozófiainak álcázott szentenciák és ironikusan megidézett közhelygyanús bölcseletek bújócskázó játéka teszi élvezetessé és eredetivé ezt a prózát. […] Az időzavarral küszködök persze külön-külön is fogyaszthatják a kötet darabjait, hisz Kőrösi olyasmivel ajándékozza meg olvasóit, amivel kortársai közül csak kevesen: igaz, elgondolkodtató történetekkel. – Kovács Dezső, Kritika
Minden kis történetben csodával határos jelenségek kíséretében jelenik meg egy gyermek. Az eseteket bár beszélik, hiszik is, meg nem is a helyiek. Lassan legendává öregednek, ahogyan fogynak, akik szemtanúi voltak. Volt, ahol röpülni láttak gyermeket, máshol kideríthetetlen módon okozott zavart a mindennapi élet megszokott menetében. Csodálatos csecsemőkről szólnak tehát Kőrösi Zoltán szép, lírai írásai, akik felbukkanhatnak Nyíregyházától Dunaújvárosig vagy a Nagykörúton. – Magyar Nemzet
Nem szabad, hogy az olvasót az alcím műfajmegjelölése – mely szerint a kötet „útiregény” – megtévessze, még akkor se, ha a könyvbe lapozva Czabán György remek, ugyanakkor a szövegekhez rejtélyesen kapcsolódó fotóira lapoz rá. Kőrösi új műve voltaképpen posztmodern novellaciklus, áldokumentumok formáját öltő novellisztikus egység, amely rejtélyes – a cím utalásának megfelelően kisgyerekekkel kapcsolatos – történetekből formálódik. – Új Könyvek
Nemcsak a finom iróniába csomagolt törékeny transzcendencia születik újjá e művekben (a csecsemőkkel együtt), hanem valami elpusztíthatatlan reneszánszát éli a cselekvés, a leírható esemény, a szituáció, egyszóval a dramaturgiai elemeivel jól megközelíthető történet. Hogy mindez ellentmond a soha pontosan nem körvonalazott modernitásnak, s a stilárisan nehezen megfogalmazható posztmodernnek. Kit érdekel? A fiatal írót legkevésbé. – Antall István, Kelet-Magyarország
Érzékenyen finom titokzatosság lengi körül ezeket az írásokat, szépségesek, ugyanakkor nyugtalanítóak. Olyanok, mint azok az álmaink, amelyek kedvéért szeretünk visszaaludni, holott a lelkünk mélyén már tudjuk hogy csalókák, becsapnak, megcsalnak bennünket, mégis édes érzés tovább álmodni őket. – Gabó olvas blog
Egy doboz desszert, amelybe negyvenhat darab Bogoly Berti-féle mindenízű drazsé van csomagolva. Látszólag, külsőleg egyformák, de belül, a finom csokimáz alatt meglepetés vár, hol édes, hol keserű. – vargarockzsolt, moly.hu
Szerettem azt az időnként Mikszáth és Örkény anekdotázó groteszk hangján megszólaló, a jól értesült, de azért mégis távolságtartó, ködösítő narrációt, amitől egyszerre voltak naivak, rácsodálkozhatók, velünk élők az egyes, országjáró vándorként felkutatott, nevesített vagy névtelenségbe burkolt szereplők. – latinta, moly.hu
