A könyvről
Kőrösi Zoltán Milyen egy női mell? című műve csaknem kétszáz évet felölelő, magával ragadó családregény, melyben két eltérő történelmi múltú család, a Galíciából Magyarországba vándorló Orlik és a Morva-vidékről betelepülő Flaschner família szövevényes története keveredik egybe, végső soron egy magyar család példázatos sorsát rajzolva meg. Olvasható szenvedélyes, sodró szerelmi regényként, ahol a test és lélek vonzalmait és gyötrelmeit, a szerelem mibenlétét kutatja a szerző és az olvasó, generációkon, hagyományokon, eleve elrendeléseken és szabad akaratokon át. Mindemellett Kőrösi Zoltán regénye nagyszabású történelmi regény is, ahol a dokumentumok és kortörténeti szövegek beolvasztásával a szerző csaknem kétszáz év magyar történelmének tablóját festi meg a nagy történelmi események oldalnézetével, a kisemberi sorsok, családtörténetek ábrázolásával. Példázatos mű, ahol két család történetét a közép-európai történelem tapasztalatai alakítják.
Részlet a könyvből
Álmunkban valaki felemel bennünket, és addig forgat, amíg minden rossz ki nem potyog belőlünk.
Délelőttönként főzött, a rádiót hallgatta, és várta, hogy Ilike telefonáljon. Egyszer azt is mondta a lánya, mennyire kellemetlen neki, hogy Liszi takarításból él, mások szemetét pucolja fel.
Mindig is féltem attól, hogy egyszer csak nem marad már komolyabb okom a létezésre.
Délutánonként leült az íróasztalhoz, az ablak elé, nézte odakint a fákat, az egymásra torlódó felhőket. Vannak olyan felhők, amelyek lassan, egészen lassan kúsznak keresztül az ablak négyszögén, s vannak olyanok, hogy alig lehet követni őket.
Voltak emlékei; nagyon, túlságosan is sok emléke volt; úgy száguldottak át a belső égboltján, akár a rakoncátlan felhők.
Az ember először nem a saját ítéletében, érzéseiben, hanem a mások szemében öregszik meg, aztán lassan elfogadja a mások róla alkotott véleményét.
Pislog, mint a rimóci nyúl a kandallóban.
Néha ő hívta fel a lányát, néha Ilike telefonált, el is jött hozzá olykor, próbálta főzni tanítani, de a lány figyelme folyton elkalandozott. Engedelmesen válaszolgatott, mégis, sokszor az járt Liszi fejében, vajon hogyan tudná elmondani neki, milyen könnyebbség volna, ha hagyná szeretni magát.
Fejébe vette, ha sokáig a napba néz, jobban elfelejti, ami vele történt, s a szemén keresztül a vérét is átjárja a nap, s mindent kipusztít belőle, ami másokat megfertőzhet.
Nem mintha bármit sajnálni kellene: ez volt az az élet, amit neki találtak ki. Ez volt az az élet, ami az ő boldogsága volt.
Néha elővette a fiókból Durst karóráját, odafektette maga elé az íróasztalra. Rugós óra, régen lejárt már, nem húzza fel, nem mozdulnak a mutatók.
Mégis, ha valami fontos kérdése van, ha tanács kell, és nem tud dönteni, akkor előveszi ezt az órát, kiteríti maga elé, odafekteti az íróasztalra, és beszélni kezd hozzá. Halkan beszél, mintha csak úgy, szavak nélkül dúdolna valami ismerős dallamot.
Kérdezget, és aztán figyel.
És látja, ahogy az arany csillogásban az óra kismutatója megrándul, majd icipicit, alig észrevehetően megindul.
Visszafelé megy, nem arra, ahogyan az időt kellene mutatnia. Már nem annyira a cél hajt, mint inkább a konok elhatározás, hogy végig kell menni az úton.
Ez volt az az élet, ami az ő boldogsága volt.
Mintha neki találták volna ki, semmi nem hiányzott.
Hol előre mozdul, hol visszafelé, beszélget vele, válaszol neki.
A könyvről írták
Kőrösi Zoltán új regényében mint az eddigi kötetei legjobbjában gyűltek össze a korábbi művekből „kiszakadó történetek”. Érett, megragadó, megrendítő könyv született, amely azzal szembesít szerzőt és olvasót, bárhogy élünk, „nem azért van az idő, hogy túléljük, hanem arra való, hogy újra és újra átéljük” – ám nem mindenki a sors kegyeltje. Alkalmas könyv, alkalmas időben. Amelyben fenntartás nélkül írható le ilyen bátor mondat: „Mindig is féltem attól, hogy egyszer csak nem marad már komoly okom a létezésre.” Szívünknek jól irányzott regény, amely ott találja el olvasóját, ahol a legnehezebb elérni, s ahol a legsérülékenyebb is: hazánk szíve az olvasó szíve, ennél kevesebbel nem is szabad beérnünk. – Nagy Boglárka, Élet és Irodalom
A Milyen egy női mell? azonban nem csupán nagy ívű, bár nagy ívéhez képest meglepően kis terjedelmű családregény, hanem (kevés kivétellel) önmagukban is megálló lírai elbeszélések füzére. Méghozzá olyan elbeszéléseké, amelyek nem az érdekes cselekményük vagy a rafinált történetvezetésük miatt válnak emlékezetessé az olvasó számára, hanem a jól megcsinált mondatok miatt. – Bárány Tibor, Jelenkor
Kőrösi regénye nyelvileg rendkívül kimunkált és átgondolt, szerkezete arányos és pihentető, regényírói hitelességét meggyőző részletgazdagság jellemzi. A folyamatosan előrehaladó, mégis körbe-körbe járó regényvezetés is húzza magával az olvasót. A Milyen egy női mell? műfaját tekintve a két leggyakoribb meghatározás a szerelmesregény és a családregény. És hát tulajdonképpen mindkettő és egyik sem. – Falvai Mátyás, Műhely
Kőrösi könyvének lényege, noha éppenséggel a történelemről és a szerelemről szól, mégsem a történelem és a szerelem. A Milyen egy női mell? értékét ugyanis nem regényszerűségében látom, azaz hogy nem látom regénynek Kőrösi könyvét, inkább csak regényszerűnek. Mely „csak” persze csupán az érem egyik oldala, amelyet bőségesen kárpótol az érem másik oldalának megannyi poétikus szépsége. – Bazsányi Sándor, Holmi
A mű egyik legnagyobb értéke ez az egységes és a kortárs magyar prózában ritkán tapasztalható artisztikus szövegformálás, ami ezt a többnyire női nézőpontokat hangsúlyozó regényvilágot olyan érett, bölcs férfi lírával képes gazdagítani, amiben – mintha csak Kosztolányitól, Krúdytól is tanulta volna létrehozója – az életrajongás pátoszát gyakorta felülírja a könyörtelen elmúlás miatti melankólia. – Elek Tibor, Új Könyvpiac
Kőrösi Zoltán rendkívüli tudatossággal hozza létre komplex regényvilágát. Finom intertextuális utalásaival mintegy tiszteleg a nagy ősök, Ottlik Géza és Mészöly Miklós előtt. Generációs hálózata pontos, visszaellenőrizhető, írói montázstechnikájával, vagyis a repetitív szövegészletek időnkénti beillesztésével pedig sajátos, regényen belüli utalásrendszert alkot. – Koncz Tamás, Napút
A regény szimbolikus eseménnyel, váratlan katasztrófával kezdődik, nem sokkal a „nagy szabadságharc” után. Azonnal rejtélyes történetbe csöppenünk, s a kíváncsiságunk végig fennmarad, köszönhetően a remek figuráknak, amelyeket Kőrösi Zoltán teremtett, valamint az érdekes történeteknek, amelyeket erőteljes, de könnyen olvasható nyelvezettel írt meg. – Világgazdaság
Mélabúsan csodaszép regény ez, a hangulat, a stílus csillagos ötös, a történet elvarázsolt. Szerteágazó családtörténet szerelmekkel, tragédiákkal, ahogy az élet hozza, alakítja sorsunkat. Szerethető, életszagú helyzetek, szereplők. Olyan, amibe mindenki megtalálja önmagát, belegondolhatja, átélheti a történetet. Háttérben pedig a történelem viharaival. – Gabó olvas blog
Gyönyörű lírai mondatok, tele érzelemmel és szeretettel. Részletes, érzékletes tájleírások, szinte a szemünk előtt megelevenedő helyszínek. Múltbéli családi legendárium tárháza. A közel kétszáz éven átívelő regényben a történelmi események csak a keretet adják, ami sokkal fontosabb az a két család nőtagjainak sorsa, amelyek szép lassan összefonódnak, akárcsak az örökségként hátrahagyott míves karperec indái. – Kapocsi Nikolett, moly.hu
Kőrösi gyönyörűen ír(t), ez a regénye is valósággal gyógyít. Prózája igazi gyógyír minden lelki nyavalyára, lágyan simogat, sebeket zár le, unikális herbárium a meggyötört szívnek. […] Ez a mű kétségtelenül máris része kell, hogy legyen a nagy magyar irodalmi kánonnak. – gesztenye63, moly.hu
Egészen határozottan kijelenthetem, hogy ez a legjobb családregény, amit az elmúlt években olvastam, illetve hallgattam. És azt is, ha valakinek el kellene magyaráznom, nekem mi az igazi szépirodalom, azt nem tudnám megtenni. Inkább odaadnám a kezébe ezt a könyvet. Mert ez a legtisztább, legszentebb, legigazabb művészet, a nagybetűs Irodalom. – DaTa, moly.hu
