A könyvről
Hogyan és miért lesz egy ún. tisztes családból való, finom és érzékeny nő magyarkává egy osztrák bordélyban? És milyen véletlenek formálják azok életét, akik inkább elszenvedik, mintsem alakítani tudnák sorsukat? Kőrösi Zoltán új regénye nemcsak ezekre a kérdésekre ad választ, hanem három asszony, három generáció sorsán át rajzolja meg az elmúlt évtizedek Magyarországának történetét.
Részlet a könyvből
Sem Apa, se Anya nem voltak otthon; és Kati egy hirtelen ötletnek engedve a nővére egy otthagyott ruháját vette ki Anya szekrényéből. Rövid, térden felül érő, a vállánál kissé kitömött ruha volt, fehér alapon nagy, kék pöttyökkel. Nem éppen a karácsonyi időhöz illő, de ez őt egy cseppet se zavarta. Anya egy fekete harisnyáját húzta fel hozzá, és mikor az ugyanazon szekrény aljában álló, selyempapírral kitömött, magas sarkú cipőt is felvette, határozottan úgy találta, hogy a látvány évekkel idősebbnek mutatta őt, mint addig bármikor.
Egyszeriben nem csak a kedve jött meg a mulatsághoz, de nagyon erősen úgy érezte, hogy az este izgalmas és szép lesz, olyan valami, amire sokszor és boldogan fog visszaemlékezni még évek múlva is.
Talán ez a várakozás tette, hogy tulajdonképpen meg se lepődött, amikor az este során az idegen disc jockey kijött a pult mögül, egyenesen Katihoz tartott, és nem is titkolva, hogy tetszik neki a lány, szóba elegyedett vele.
Kati pedig, legalább annyira értetlenül a hangzavartól, mint amennyire elégedetten attól a nyilvánvaló meglepetéstől, amit nem lehetett nem érzékelnie a hirtelen elhallgató, s csak később vihogni kezdő osztálytársnői között, titkolni se tudta volna, hogy mennyire imponál neki a bőszárú farmert és csizmát viselő, olaszos frizurát, oldalra fésült hajat és meg-megcsillanó aranyláncot hordó fiú. Efféle ruhát a gimnazista fiúk soha nem viseltek volna, az ilyen öltözetűeket meglehetős megvetéssel, s nyilvánvaló intellektuális fölényük tudatában digóknak hívták, ellentétben önmagukkal, akik a gimnáziumban uralkodó divat szerint szűkre szabott szárú, csöves farmert, kockás flanellinget, pólótrikót és hosszú, lógó pulóvereket hordtak. Kati viszont úgy érezte, hogy ennek a fiúnak a külseje egy nagyvonalúbb és izgalmasabb külvilág kizárólag az ő számára címzett üzenetét jelenti, egy olyan üzenetet, ami nem véletlen, hogy éppen ezen az estén ért el hozzá.
A könyvről írták
Kőrösi nem látványos, de annál hatékonyabb módszere az, hogy az élet eseményeit egyszerre helyezi bele az idő múlásába és a megállított mindenkori jelen pillanatokként érzékelhető konkrét szituációkba, és mindezzel a szöveg ritmusát is kialakítja. Ezáltal, miközben nem lép ki a magánélet privát (és többféle értelemben intim) körleteiből, takarékos, de pontos korrajzot is nyújt az elmúlt négy-öt évtizedről, Kelet-Dunántúl és Kelet-Ausztria között. […] Az arányosság és az életanyaggal való szerencsés gazdálkodás mellett a könyv harmadik jelentős erényének tartom az érettséget. Kőrösi Zoltán alkotóereje teljében van, írói eszközei rendelkezésére állnak, ő pedig tudja is, szereti is használni őket, írói világát egyszerre teremti és szemlélteti. – Márton László, Élet és Irodalom
A szöveg egyébként – és ez egyértelműen Kőrösi egyik erőssége – rendkívül lírai, jó néhány sora van, mely versrészletnek is beillene, kiválóan képes néhány mondatban megragadni egy-egy hangulatot vagy képet. A struktúrát pedig valamiféle zeneiség jellemzi, a váltakozó, hol felgyorsuló, hol szinte állóképpé lassuló ritmusváltások és refrénszerűen vissza-visszatérő mondatok, motívumok miatt. […] Az az olvasó, aki egy magával ragadó, lendületes, lírai, érzékeny lélekelemzéssel teli regényt vár, mely száz év boldogtalanság és száz év magány regénye – az egész biztosan nem csalódik majd. – Kolozsi Orsolya, Kalligram
Fontos könyv ez, nagyon fontos, de nemigen fogják észrevenni – bár ne lenne igazam –, szeretni aztán végképp nem, mert nem riszál se a bulvár, se a szavakon lovagló irodalom felé. Attól még ott a helye a XXI. századi magyar próza maradandó darabjainak élén. – Kelecsényi László, Népszabadság
Sem a nagyanya, sem az anya, sem Kati életének menete nem fér bele a lányregény formájába, a lányregény afféle posztmodern mozdulat Kőrösi Zoltán regényében, minthogy a posztmodern szívesen él a tömegirodalom formáival, de csak a formájával, tartalmával már nem, így aztán a lányregénynek látszó szöveg egészében ellentmond választott és részben követett formájának. Ez a belső ellentmondása Kőrösi Zoltán szövegének feszültséget teremt, részint olvasmányossá teszi a regényt, részint áttetszővé a szövegét, részint pedig a valóság felé mozdítja el a teljes fikcionáltságtól. – Bányai János, Híd
Hogy klasszikus, szépen felépített regény-e ez? Avagy sok-sok apró lélekrajz, etűd, helyzet, történet? Történelmi leporelló és családregény egyben? Mély vallomás és szociológiai helyzetfelmérés? Tiszta és fancsali tükre az átalakuló társadalomnak, rendszer- és gengszterváltásoknak? Mindez egyszerre. Érzelgősség, hamisság és hatásvadászat nélkül. Olyan, mintha a világ minden borából egy cseppet töltöttek volna egyetlen kehelybe, s most ezt lassú kortyolgatással, fenékig ki kellene inni. – Szászi Zoltán, Új Szó
Szépség és hidegség, fájdalom és a fájdalommal való bátor szembenézés jellemzi a regényt, fülbemászóan ismétlődő, dallamos mondatok zsibonganak az olvasó fejében, miközben érzi a zuhanás feltartóztathatatlan erejét. – szadrienn, moly.hu
Kőrösi hozza a tőle elválaszthatatlan csodálatos lírai sorait, szépségre kihegyezett gondolatait és látásmódját, utánozhatatlanságát. Talán épp ez a rá jellemző stílus adja meg a történet válaszát arra, hogyan lehetséges örökké reménykedni a jobb életben, de nem is csak a jobb életben, hanem a jóra ebben a zord világban. – Annamaire, moly.hu
Feledhetetlenek a regény nőalakjai. Talán csak Németh László tudta férfiként ennyire érzékenyen, belülről, lényegre törően és pontosan ábrázolni a nőket. – Kalmár Melinda, moly.hu
