Kőrösi Zoltán előszavában külön hangsúlyozza, hogy nem lehet csoportról, illetve egységes nemzedékről beszélni, s így elsősorban kíváncsisága, érdeklődése (és a véletlenek) szolgáltak a fokozatosan összeálló, rendhagyóan barátságos könyv keretéül. […] A beszélgetést legtöbben, s ez adja e könyv ajándék varázsát, „leltárkészítésként” élték meg, ami a szóra bíró külön érdeme lehet. Az olvasó sem igen szabadulhat hatásától, könnyen azon kaphatja magát, hogy elmerülten töpreng saját életén. – Wirth Imre, Élet és Irodalom

Kőrösi Zoltán Meghallgatni jó című harmadféloldalas bevezetőjében csak arra utal, hogy a megkérdezettek kiválasztása sem volt igazán véletlen műve; sejti, hogy másfajta zaj ez, mint a ma derékhadnak nevezhető, könyveken, ökölharcon, megalkuvásokon túljutott nemzedék; érzi, hogy számára éppen ezek a legizgalmasabb (irodalmat is teremtő) személyiségek a korban hozzá közel állók közül, de azt már az olvasónak kell felfedeznie, hogy egy-egy ilyen rutinosnak induló csevegés már-már mélyinterjúvá válik. – Egyed Emese, Helikon

Jó érzés látni, hogy Kőrösi Zoltán komolyan veszi az irodalmat, a „fiatal” írókat, hogy érdemesnek tartja őket a visszanézésre, az elgondolkodásra, hogy megérteti velünk és önmagukkal, hogy az íróságvalóban szerep (is), játék és színjáték, és ebben az egész nagy drámai műben meg kell felelni az elvárásoknak, a többi kihullik, és elvárás az is, hogy póztalanul, szerénytelenül, magabiztosan és mégis szimpatikusan egy olyan lényegtelen, ám mégis nagyon-nagyon lényeges dologról, mint a saját nagyanyánk, szólni tudjunk, nyilatkozni tudjunk. – Petőcz András, Könyvvilág

Van beszélgetőpartner, aki eleget tesz a hallgatás parancsának, aminek egyre kevesebben tudunk. (Érvényes ez beszélgetésekre épp úgy, mint magára az írásra.) Kőrösi Zoltán, a Felrombolás szerzője, rendelkezik ezzel a képességgel. „A kérdező dolga az, hogy kérdezzen. Keveset szóljon és nagyon figyeljen. Hiszen hallgatni, főleg másokat hallgatni jó. Nekem legalábbis nagyon jó” – vallja. És épp ezzel jegyzi ezt a könyvet. A jó hallgatással. – Vörös István, Alföld

A beszélgetések iránya sokszor családról, gyermekkorról való csevegés felől a kép áttetszőségéig vezet. A szabadságélmény és történetírás, továbbá a hexameteres és popos kifejezésmód, vallomások és ironizálások között a beszélgetés irányítása Kőrösi Zoltán feladata, amit sokszor a beszélgetőalany személyisége könnyít vagy nehezít meg. Nehéz feladat, mégis sokszor bravúros könnyedséggel sikerül Kőrösinek ez. – Bordás Tímea, Magyar Szó

Kőrösi Zoltán kevésbé írói működésükről vagy műveikről faggatja interjúalanyait; sokkal jobban érdekli az, ami kimaradt alkotásaikból: gyermekkoruk élményköre, tapasztalataik, életkörülményeik és fölfogásuk, munkamódszerük, más szóval alkatuk, gondolkodásuk, emberi-szakmai viszonyaik tárulnak föl a közvetlen hangú, már-már csevegő dialógusokból. – Új Könyvek